Már megint a mérőszoba miatt volt kevés a darabszám, sok az átállási idő, a minta késedelmes kiküldése stb.. Ismerős?
Nekem és a kollégáimnak a különféle mérőszobákon rendszeres volt ez a panasz. 20 évet dolgoztam autóipari multicégek mérőszobáiban, szinte mindenhol megkaptuk ezt vagy hasonlót. A minta ha nem tudott időben kimenni, itt gondolj akár 1 órás késésre is, mindig a mérőszoba kapta a letolást. Az soha nem számított, hogy projekttervben (már ahol volt ilyen), az általunk megadott mérési idő töredékét kaptuk csak, mert az előttünk lévő folyamatok csúsztak.

Az egyik cégnél, ahol 10 évig voltam a mérőszobák és a laborok vezetője, befektettek a kollégák képzésébe. Szerintem az egyik legjobb döntés volt, mert ebben az időszakban hatalmas volt a fejlődés és az ötletek megvalósítása. Nekem egy vezetőképzéssel egybekötött céges LEAN oktatás jutott. Persze ez csak az alapokat adta meg, és sokat kellett mellé saját kútfőből, könyvekből mellé tenni, de ezt szerettem. Többek közt Jim Collnis könyve is sokat segített.
Lássuk, hogy milyen lépések vittel el minket egy pörgős mérőszobához.

Adatgyűjtés

  A mérés elvégzése egy dolog. Az igazolása egy másik.

  1. A mérőszoba nem mérte meg időre.

Akár mint ott dolgozó, akár, mint tanácsadó voltam bárhol, ez előjött.

Ennek a kivédésére már múlt században voltak megoldások. Akkoriban ez egy spirálozott formanyomtatványban kimerül. Mindenki beírta, hogy mit, mikor mire vitt be mérni, majd ezt elmondta bent is. Kifelé a mérőszobás írta be, hogy mikor lett kész, vadabb esetekben a papírral rohangált és aláíratta a mérés leadójával, a sorvezetővel, a műszakvezetővel a…
Ha gond volt, akkor előkerült a paksaméta és indult a lapozgatás, hogy mikor, ki mit mire adott le. Ekkor derült ki, hogy nem írta alá, nem olvasható, nem is szerepelt benne, vagy eltérő eredményekkel. Szóval minden elképzelhető verzió előkerült. Általában sok értelme nem volt ennek a rendszernek.

Szerencsére a számítógépek gyorsan fejlődtek és kerültek a mérőszobára is, nem csak a mérőgépekre. Első pár évben a mérőszoba kapta meg, hogy a leadott papiros igényeket digitalizálja és utána ebbe a rendszerbe vigyen fel mindent. Ez általában egy táblázatkezelő volt. Bár, volt ahol már saját programot használtak erre. Miért a mérőszoba feladata volt? Azért, mert a mérőgépek miatt Ők már használtak egeret és nem okozott gondot a dupla kattintás titkos tudásának használata. Utólag vicces, de akkoriban ez tényleg gond volt. Bár 92-ben a TDC 2000-es folyamatszabályzó számítógépnek már érintőképernyője volt. Mondjuk én inkább csak nézhettem akkoriban ezt.

Itt egy-egy adatkinyerés sokkal gyorsabb volt. 10-20 perc alatt megvolt a kérdéses adat és a havi riportok is 2 óra alatt elkészültek.

A következő szint a saját program használata, ami már nem táblázatkezelőre, hanem adatbázisra épül és valahogy el lehet indítani a mérőgépeken is. WIN7 irodai gépek, a mérőgépek nagy része még Millenium vagy 95/98 alapon ment, ha nem DOS alatt. Az elképzelt program vagy úgy sikerült ahogy megálmodtad, vagy ahogy engedte a költségkeret és jobb esetben lehetett bővíteni.
Egy ilyen rendszernél a megbeszélés előtt lehúzott riport sokat segített az időprobléma megbeszélésben.

Emlékezetes eset:

  • Ez a sor 2 órát várt a mérésre, mert a mérőszoba nem mérte meg időben.
  • Tényleg, látom én is, hogy sok volt a mérési idő, de nekem itt van, hogy ez idő alatt 12 alkalommal hoztatok darabot mérésre, erre, meg erre a jellemzőre.
  • Ööö, megnézzük, hogy mi volt…
  • Soha többet nem jött elő egy megbeszélésen se, hogy lassan mérünk az átállások vagy a napi mérés alkalmával.

Azóta elkészült egy olyan program, ami a fenti hibákat kivédi.

  • A mérésigénylő adja le az igényt, akár a telefonján. Ide is kapja meg az értesítést.
  • A mérőszoba látja az új igény beérkezését, nem kell külön szólni nekik.
  • Minősíti a darabot, küldi a visszajelzést, ami rögtön élő adatként bármikor, bárhol megnézhető.
  • Kezeli a prioritásokat, az előre ütemezett méréseket.
  • Rugalmasan beállítható a gyárra, bármilyen változás lekövethető benne. Új sor, mérőszoba, gép stb..

Ezekről majd a következőkben mesélek.

György Róbert
2021.04.04.

error: Content is protected !!